Ugyanolyan kiváló breakfast után Izland híres-neves vízesései felé vettük az irányt.
Ilyen kilátás mellett a reggeli is jobban esik :)
Seljalandsfoss
Egyike Izland legismertebb vízeséseinek, már messziről látszott, amint a meredek, sziklás dombról, 60 méteres magasságból lezuhan a víz. A festői tájon több kisebb vízesést is láttunk, a legnagyobbat szó szerint körül lehetett járni, mögé is be lehetett menni, ahol csúszós sziklákon mászva haladtunk tovább egy kisebb "példányhoz", ahova egy szűk résen keresztül vezetett az út, vizes köveken lépkedve szükség volt az egyensúlyérzékünkre is, de a látvány mindent megért, még azt is, hogy a cipőm átázott.
Hopp még egy zuhany is belefért :)
Micsoda rima :O
Ez tényleg megérte:
Azt hittük, hogy ennél már nem jöhet szebb vízesés, de tévedtünk ;)
A még délebbre található 25 méter széles és 60 méter esésű Skógafoss az ország egyik legnagyobb, és legszebb vízesése, szintén a meredek sziklapartról zuhan alá. A sziklafal száz kilométereken át párhuzamos a tengerparttal, és az izlandi Felföld és Alföld között természetes határvonalat képez. Megmásztuk a közel 500 lépcsőt, hogy felülről is megtekintsük a szépséget, de mikor felértünk nem várt táj bukkant elénk, szó szerint lehidaltunk :O
Lentről:
És fent:
Innen számos ösvény vezetett még, az igazán nagy túrázók számára.
Skógafosshoz közel egy múzeumba (Skógar Múzeum) is betértünk, ahol számos 18. és 19. századi házat megtekintettünk, és bepillantást nyertünk az izlandi népszokásokba is, sőt még egy technikai kiállítás is része volt a múzeumnak, mindenképp ajánlom, ezt a megállót is, a lakásokban az ember úgy érzi, mintha tényleg a 19. századba cseppent volna vissza.
Utunk során készítettünk pár gyönyörű fotót az óceánpartról, és sétáltunk is egy nagyot.
Legközelebb már csak Víkben álltunk meg, ahol bevásároltunk, és vacsoráztunk egy helyi étteremben, ahol megkóstoltam a hagyományos izlandi bárány levest is, fincsaaa volt :)
A szállásunk Víktől körülbelül 30 kilométerre volt, egy farmon, nagyon hangulatos volt.
Folytatás.....5. Nap! :)