Nyaralásunk harmadik napján egy csodálatos kilátás melletti reggeli után elindultunk a gejzírek földjére. Röpke 30 kilométert követően meg is érkeztünk, és elképesztő látvány tárult elénk. 

Ezek a kicsik voltak a legcukibbak :)

A Strokkur gejzír csendes, párába burkolózó tavacskából előbb fortyogó katlanná változik, majd hirtelen forrásban lévő vizet lövell magasan a levegőbe. Ez a folyamat négy-tíz percenként ismétlődik.

Bejártuk a területet, miközben az igencsak "kellemes" illatú kén-hidrogénes levegőt is megtapasztaltuk, majd megmásztuk a mellette lévő kisebb hegyet, ahonnan ugyancsak magával ragadó látvány fogadott minket.

Mindezek mellett érdemes nem elfelejteni, hogy a gejzír nem játék :)

Érdemes ám az itteni Geysir sört is megkóstolni ;)

A következő megállóhelyünk az arany vízesés volt. Gullfoss a sziget egyik legnépszerűbb turistalátványossága. A Hvítá folyó szélesen érkezik a vízesés első fokához, ahol 11, majd szinte közvetlenül ezután 21 métert zuhanva egy szűk hasadékban folytatja útját.  A szurdokot a vulkáni erők hozták létre, de a jégkorszak óta már a folyó bővíti, mélyíti tovább. A 20. század első felében és a hetvenes években is felmerült, hogy a folyó vizének energiáit hasznosítani kellene, terveknek csak az vetett véget, hogy a vízesés és környéke 1979-ben természetvédelmi terület lett.

A vízesést két különböző szintről tekintettük meg, véleményem szerint legalább annyira gyönyörű volt, mint a Niagara.

Majd az utunkba eső Skálholt településen is megálltunk. A kis faluban csak néhány ház és egy viszonylag nagy templom található, mégis az ország történelmében nagy fontossággal bír. A középkortól egészen 1785-ig ez volt a székhelye a két izlandi püspökségi régió egyikének, mely kulturális és politikai központ is volt. Itt alapították az ország első iskoláját is. A 14. század végén kezdődő dán uralom egyik fő törekvése volt a katolikus helyett a protestáns vallás erőszakos elterjesztése. Ennek a folyamatnak mintegy befejezéseként, 1550-ben, hogy írmagja se maradjon a katolikusoknak, az utolsó katolikus püspököt itt végezték ki két fiával együtt. A brémai Adam fennmaradt feljegyzésében 1075 körül úgy jellemezte Skálholtot, mint a „legnagyobb várost” Izlandon. 

A nap utolsó lépései a a Kerid vulkán krátertavához vezettek, a mintegy 3000 éves, 55 méter mély kráter mostanra megtelt vízzel, és meredek hegyoldalak veszik körül, a tó vize 8-10 méter mélységű. Körülötte mindenfelé vulkanikus dombok láthatók. Az egész sziget a vulkanikus tevékenység nyomait viseli, fekete lávakő, vagy lávahomok borít mindent. Itt, a Kerid vulkán környékén, érdekes módon a vörös dominál, a talaj, a kövek, minden vörös. A túránk körülbelül egyetlen természeti látnivalója volt, ahol belépőt kellett fizetni, jellemzően inkább parkolójegyet kellett csak vásárolni. 

A szállásunk ugyanúgy a Hotel Edda volt, Laugarvatnban, de mielőtt visszatértünk volna oda meglátogattuk Selfoss városát is, ahol egy kellemes sétálás után elfogyasztottuk vacsoránkat.

Ilyen élményekkel tértünk nyugovóra, és izgatottan vártuk, mit hoz a következő nap. :)

Következik......4. Nap!